Lénárd Sándor: Völgy a világ végén és más történetek

„Szép szeptemberi, vagyis tavaszi délelőtt volt. Úgy éreztem, Háry János nyomán járok, eljuthatnék a világ peremére is, leülhetnék egy kicsit, lóbálhatnám a lábaimat a Semmibe… Az út mentén, pálmalevéllel fedett kunyhó előtt egy öreg sváb szívta a kertjében termett dohány füstjét. Én sem vagyok mai gyerek, de valahogy diákos csínytevő kedvem kerekedett, megálltam, megszólítottam az öreget: Jó napot, mondja csak, uram, itt van a világ vége? Az öreg nem haragudott, még csak nem is csodálkozott. Nem. Nincs itt. Ha éppen oda kívánkozik, lovagoljon csak egy-két órát tovább! Köszöntem, folytattam utamat. A kunyhók még kisebbek lettek, a fák meg magasabbak.”
Itt, a világ végén, a délbrazil őserdőszéli házban talált otthonra e sorok írója, a magyar származású Lénard Sándor. 1910-ben született Budapesten, Bécsben szerzett orvosi diplomát, és a háború éveiben, a nácizmus elől menekülve, Rómában bújt meg. A polihisztor szerző, a költő, író, műfordító és kiváló zeneértő tizenhárom nyelven beszélt, szoros kapcsolatot tartott az európai kultúrával. Világsikert aratott könyveiben a jóízű mesélőkedv, a magával ragadó elbeszélő tehetség, a játékos képzelet a való élet tényeivel és a szépségre való fogékonysággal ötvöződik. tájakat, embereket, kalandos eseményeket eleven, friss színekkel megrajzoló írásai egyben önarcképek is: szellemi frissességét, magas foklú intellektuális érdeklődését és emberségét minden körülmények között megtartó, nagy műveltségű és jó tollú író különböző korokból való portréi.